A játékötlet

Több, mint 50 éve játszottam egy kártyával, amelyből megismerhettem Magyarország népviseleteit. Most újra megalkottam ezt a játékot, hogy így is őrizzük örökségünket...

Gyerekkoromban én játszottam ezzel a kártyával.

Sőt, Édesanyám játéka volt még kiskorából, és a húgommal sokat kártyáztunk vele. Azóta eltelt közel 50 év, és én még mindig emlékszem az egyes viseletekre, például a Torockóira vagy a Kalotaszegire.

Négy évvel ezelőtt eszembe jutott ez a játék.  Talán azért, mert egyre jobban érdekel a néprajz, és amikor elkezdtem egy népi játszóház vezetői tanfolyamot, egyre jobban megérlelődött bennem, hogy ezt a játékot fel kell eleveníteni.

Elkezdtem kutakodni a régi játék után, de nem találtam sehol, viszont annyira foglalkoztatott a dolog, hogy a családomnak és barátaimnak meséltem róla. Egyik születésnapomra a fiamék megleptek a régi kártyajátékkal: egy gyűjtőtől sikerült megszerezniük a kártya képeit és pendrive-on elhozták nekem. Nagyon örültem.

Még nagyobb lelkesedéssel vágtam bele az előkészületekbe. Grafikust, nyomdát, szakmai partnereket kerestem és találtam.

Gonzales Marina személyében egy kiváló grafikusra leltem, és megnyertem az ügynek az egyik ismert néprajzkutatót, Dr. V. Szathmáry Ibolyát, aki vállalta a lektorálást. Hosszas könyvtárba járás, interneten kutakodás után lassan összeállt az anyag.

Az eredeti terv az volt, hogy az egész Kárpát-medence minden tájegységéből adjunk ízelítőt a gazdag viselet hagyományt megismertetve. Azonban sok viselet férfi párját nem találtuk meg egész alakos fényképen, sőt olyan viselet is volt, aminek a női viseletét sem tudtuk teljes alakban, motívumokkal fellelni, ezért csak azokat készítettük el, amikről találtunk hiteles anyagot.

Ez a 16 pár lett a kártyajáték kezdő darabja, de nem adtam fel, a továbbiakban tervezem újabb párok megrajzoltatását, hogy tényleg az egész Medence viseletei a játékosok elé táruljanak.

A most kiadott 16 pár +csikós és a térkép a játék kezdő darabjai, terveim szerint újabb viseletpárokat jelentetünk meg a hozzájuk tartozó térképpel. A végső cél a Kárpát-medence viselethagyományának minél teljesebb megismertetése

Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek, felnőttek a többszöri játék során egyre több viseletet tudnak majd felismerni, teljesen berögzül az agyukba. A térkép pedig azért fontos, hogy úgy raktározódjon el a tudás a fejekben, hogy a viselet térbeli elhelyezkedése is beleivódjon az emlékezetbe.

Én nagyon fontosnak tartom, hogy az örökségünket minél többen meg tudják tartani, és ne merüljön feledésbe ez a gazdag hagyomány. A játék ezt a törekvést hivatott segíteni.

Illésné Marika

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-kat használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás